Okos telefonok olcsón? Nem lesz probléma 2020-ban sem!

okos telefonok olcson

Amióta csak piacra kerültek az első okos telefonok, megvolt a tendencia, hogy készülnek prémium készülékek, középkategóriás készülékek és egészen olcsó okos telefonok is, melyeket filléres áron vihetünk haza. Jellemzően a legolcsóbb okostelefonokat nem a jól ismert cégeknél találjuk, hanem a kevésbé ismerteknél, mivel itt jellemzően nincs mögötte olyan jól ismert márka és a márkákhoz kapcsolódó sztenderdek, drága technológiák és alkatrészek.

A Samsung, Apple, Huawei és egyéb telefonok például ritkán mennek 35-40.000 forint alá még a legolcsóbb készülékek esetében is, holott az olyan kevésbé ismert márkák, mint az Oukitel már 20 és 30.000 forint között is kínálnak teljesítményorientált telefonokat. Nyilván ezek is androidos telefonok, viszont ezek főleg rövidtávon használatos készülékek lehetnek, melyeken játszhatunk, szórakozhatunk vagy olyan helyeken használhatjuk őket, ahova egy drága prémium telefont nem feltétlenül vinnénk. 2019-ben is rengeteg olcsó okos telefon közül választhattunk, és 2020-ban sem lesz más a helyzet.

Az Oukitel-hez hasonló cégek mindig fognak piszok olcsó készülékeket piacra dobni. Értelemszerűen ezekhez nem kötött hazai szerviz, tehát a rizikó ott van, hogy a javítás nem lesz egyszerű folyamat, de például az Oukitel C15-ös esetében, mely alulról nyaldossa a 28.000 forintos árcédulát, talán belefér ez a rizikó. Maximum veszünk egy újat és még mindig jobban állunk, mint egy középkategóriás Samsung vagy Apple telefonnal.

A C15 például külsőre szinte teljesen hasonlít a legmenőbb okos telefonokra, csupán kicsit gyengébb hardver és valamivel régebbi android operációs rendszer fogad minket az első találkozáskor. Mindezek ellenére a 3 GB ROM, 32 GB belső tárhely, az IMGGE8300 grafikus gyorsító és a Cortex magokkal megáldott processzor az árért cserébe közel sem rossz. Ezzel az olcsó okos telefonnal játszhatunk, szórakozhatunk és napi szinten használhatjuk, de azért fő telefonnak nem biztos, hogy érdemes megtenni, tekintve, hogy a szoftver kicsit elavult. Mindenesetre ilyen gyöngyszemek 2020-ban is garantáltan kerülnek majd piacra.

Author: admin