
Vannak olyan tevékenységek, amikről egyértelműen úgy gondolják a legtöbben, hogy feleslegesek. Bármennyire is úgy tűnik, valójában megvan mindennek a maga értelme, csak tudni kell a másik oldalról belelátni az elképzelésekbe. Remek példa erre az NTAK rendszer. Ezt kimondottan azért hozták létre, hogy adatokat gyűjtsön és mindezt valós időben tegye. Ami eddig csak a szálláshelyekre volt vonatkoztatott előírás, az mostantól a vendéglátósokra ugyanúgy érvényes feltétel. Ebből adódóan, 2023. július 01-ig kötelezően be kell lépni az adatszolgáltatási rendszerbe.
Csak kevés a kivétel és a regisztrációt, akik elhanyagolják, nagyon komoly büntetésekre számíthatnak, amiket nem éri meg kockáztatni. Mit profitál ebből az állam? A Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt digitális rendszer segítségével már nem kell heteket, hónapokat várni a pontos látogatottsági adatok megérkezésére, mert azok néhány kattintással máris elérhetőek. Ennek hála, a finanszírozási, támogatási pénzek pontosan oda csoportosíthatóak, ahol azokra szükség van.
Tehát, ha egyértelműen látható, mely vidékeket preferálják a turisták, akkor ott újabb fejlesztések várhatóak a látogató igényeiknek minél jobb kiszolgálása érdekében. A vállalkozások felé ez egy plusz terhet jelent. Mindenkinek szüksége van egy új szoftverre és gyakran az ehhez tartozó készülékre, amivel azonnali adatküldést tud biztosítani. Az aktuális e-pénztárgép árakról a CMO weboldalán tájékozódhatsz bővebben. Cégünk jól tudja, hogy mennyi felesleges dolog van, amit muszáj elvégezni, ezért igyekezett kidolgozni több olyan megoldást, amivel valóban egyszerűen alkalmazkodhatsz a változásokhoz.
Van nálunk minden, ami induló és már rutinos vendéglátósoknak megfelel. A kedvezményes pénztárgép, esetleg adóügyi nyomtató vásárlást éves NTAK előfizetéssel, teljeskörű NTAK kompatibilis rendszert ugyanúgy nyújtunk, mint ingyenes e-pénztárgép szoftvert. Ami pedig a költségeket illeti, azokat tényleg igényre szabhatod, így minimalizálva a kiadásaidat. Csak kattintanod kell és megismerheted a lehetőségeket, de siess, mert a határidő már elérkezett!